Szórakozás

MenDan Party Time

Jó azt hallani, olvasni, mikor szállást keresünk, hogy mi olyan szuper hely vagyunk, ahonnét az embernek ki sem kell tennie a lábát napokig és az unalom halvány jele az egyetlen, amivel nem találkozik a pihenés során, igaz? De fussuk csak át, hogy a MenDan-ban ez valójában mit is takar. Azért csak futólag, mert minden élmény és program felsorolása valóban hosszú lenne, elmélet helyett pedig sokkal élvezetesebb lesz a gyakorlat, mikor személyesen éli át mindezt.

MenDan Band - élőzenés estek heti 6 alkalommal a vacsora ideje alatt

Mert hát mit ér a finom falat és a zamatos nedű a jó társaság, na és persze a vacsora alap hangulatát meghatározó lágy zene nélkül. Szállodánk zenekara a hét hat napján felelős azért, hogy a vacsora ideje alatt megteremtse azt a miliőt, amelyben minden vendég jól érzi magát. A lassabb, romantikus daloktól kezdve, a ritmusosabb zenéken át, a valóban pörgős, mulatós dalok is megtalálhatóak repertoárjukban. Így, ha a vacsora közben vagy után táncra perdülnének, csak annyit mondhatunk, irány a táncparkett!

MenDan FunHouse – felnőttek és kamaszok játéktere

A FunHouse-t igazi gyereklelkű felnőtteknek és a kamaszodó ifjak igényei szerint alakítottuk ki. Itt aztán jöhet az igazi lazulás. Billiárd asztalok, rex-asztal, 2 darts, több x-box kinect, csocsó… és jöhetnek a baráti vagy éppen családi küzdelmek, az önfeledt játék és szórakozás. S ha közben elfogytak az energiák, pótolni könnyedén lehet, hiszen a retro és modern elemeket ötvöző „játszótérnek” saját bisztrója van, ahol frissítők, koktélok, street food ételek várnak a megéhezettekre.

Mini Play City – a játék élménye ovisoknak, kisiskolásoknak

Ha a család kisebb tagjai belefáradtak a partikba a FunHouse-ban, csak pár lépés és máris a korban talán jobban passzoló játékok közt találhatják magukat, a Mini Play City-ben. Itt őket is könnyedén megszállhatja a játékszellem, hiszen léghokiban, kosárlabdában, markolójátékban, speed ballban is kipróbálhatják magukat, sőt, a pónilovacska is garantált kedvenc lesz.

MagicLand – varázslatos játszóház szakképzett animátorokkal

És elérkeztünk a csöppségek játszóházához is, a szálloda valóban mesebeli birodalmához, a MagicLand-hez. Ez lett a hozzánk csöppent és nálunk letelepedett kakadu, a kis Gustavo otthona, aki a játszópark animátoraival, óvónőivel együtt tárt karokkal, remek foglalkozásokkal, vidám hangulattal és eszméletlen sok játékkal, lehetőséggel várja a család legkisebbjeit, valamint igazán picurkák esetén a szüleiket is. Festés, rajzolás, ragasztás, agytorna, tánc, kreatívkodás és varázslat vár mindenkire, aki ide belép. A probléma, csak a kilépéssel szokott lenni, ugyanis az élmények erősen húznak vissza mindenkit.

Kiemelt gyermek animáció – ünnepi időszakok felturbózva

Hogy az ünnepi időszak gyerekhada se legyen érezhető túlzottan, és a felnőttek, szülőknek is igazi kikapcsolódást jelentsen a MenDan-lét, így a kiemelt időszakokban, nyári főszezonban és az ünnepek ideje alatt megsokszorozzuk erőinket és több helyszínen, többféle programlehetőséggel, vízi, szárazföldi kalandokkal szórakoztatjuk vendégeinket.

És itt kezdődnének a wellness és spa kényeztetések, a terápiás, jótékony hatással bíró kezelési lehetőségek, a sportfoglalkozások, különféle mozgásformák, a szálloda több helyszínén megjelenő gasztronómiai kínálatunk, tematikus programajánlóink bemutatása, DE…

Ha kedvet kapott, hogy megtapasztalja, milyen az igazi MenDan kikapcsolódás, válasszon időpontot és jöhet a tapasztalat.

Legnépszerűbb csomagajánlataink

Zalakarosi Wellness Akciók

Téli Wellness Kaland

Wellness és kulináris kalandok varázslatos téli kiadásban. Hogy lehet-e ugyanolyan egy téli wellness pihenés, mint egy nyári? Hát nem. De miért is kellene ugyanolyannak lennie?

Részletek

Decemberi MenDan Mulató

Télein is mulat a MenDan, ráadásul nem is akárhogyan! December második hétvégéjén ismét beindul mulatós gépezetünk, aminek háziasszonya Suzy lesz. 

Részletek

Wellness Karácsony

Varázslatos élményekkel, ünnepi miliővel, wellness pillanatokkal teli családi kikapcsolódás az év legcsodásabb ünnepén.
Részletek

MenDan Szilveszter

Garantáltan emlékezetes négy nap élményekkel, legendás, adrenalinszint növelő showműsorokkal, ünnepi ízbombákkal megszokott MenDan kiadásban
Részletek

Téli Szünet EXTRA

Téli, vidéki kiruccanás pancsolással összekötve? Pár nap évindító kikapcsolódás egy varázslatos helyen finom ételekkel, a tél ízeivel, zamatos borokkal? 

Részletek